Exclusive Real Estate
Minőség és Kényelem
Belgium Deutsch English Français Magyarul Netherland Norsk Русский العربية 中國

Hévíz csak magában bízik

Mivel több olyan Balaton-felvidéki település is akadt, amelyik nem akart a világörökségi listán szerepelni, ezért Hévíz önállóan indul a megmérettetésen. A sikerhez évek kellhetnek.
 
Ismét a Hévízi-tó világörökségi listára történő felvételét szorgalmazza a hévízi önkormányzat. A téma ugyan nem új, hiszen több mint egy évtizede felmerült már, de eddig csupán a szavak szintjén. „Tavaly érkezett megkeresés az önkormányzathoz az Emberi Erőforrások Minisztériumától azzal a jelzéssel, hogy felülvizsgálják: kik azok, akik a világörökségi várományosi listára fel szeretnének kerülni, illetve fent szeretnének maradni. Hévíznek korábban már volt ilyen jellegű előterjesztése, akkor más helyszínekhez kapcsolódóan kívánt a várományosi listára felkerülni. Most azonban a testület azt a döntést hozta, hogy Hévíz önállóan indul a megmérettetésen” – tudtuk meg Papp Gábor polgármestertől. Hosszas mérlegelés után arra jutottak, hogy a hévízi gyógytó eredménnyel pályázhat a címre, ám ehhez olyan tudományos anyag szükséges, amelyben bebizonyítják, hogy nincs párja a világon. Ebből a tanulmányból ki kell derüljön, milyen a víz összetétele, biológiája, hatása, milyen a tó környezete. A kutatás és az anyag összeállítása több hónapot, sőt, akár éveket is igénybe vehet. „Hazánkból eddig nyolc nemzetközileg is kiemelten fontosnak tartott érték került fel a világörökségi listára. Számomra nem kérdés, hogy a Hévízi-tónak is gyarapítania kell ezt a hazai listát. Tisztában vagyunk azzal, hogy a cím elnyerése hatalmas felelősség, amivel komoly feladatok járnak, hiszen már önmagában annak megtartása sem könnyű. Ez elsősorban nem pénzkérdés, hanem komoly munka: eljutni a világörökségi címig jó pár éves folyamat” – fogalmazott Papp Gábor.
 
 
A helyszín eredetileg 1993-ban került a világörökségi várományos listára, a jelenleg nyilvántartott hivatalos megnevezés: A Tihanyi félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Hévízi tó. Ez mintegy 30 települést érintett Aszófőtől Tapolcáig. „A várományos helyszínek szakmai felülvizsgálatát a Forster Központ 2013-ban elvégezte, az erről összeállított felülvizsgálati dokumentációs anyagot 2013 szeptember végén átadta a minisztérium részére” – mondta lapunknak Wollák Katalin, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ főtanácsosa. Hozzátette: Hévíz esetében a helyszín elnevezése és tartalma is változott, a szakmai javaslat szerint a várományos helyszín a Balaton-felvidék kultúrtáj címen szerepel, magában foglalja a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence, a Káli-medence és a Hévízi-tó természeti, illetve kulturális örökségi védettség alatt álló területeit, valamint Balatonfüred reformkori városrészének műemléki védelem alatt álló területét. „Voltak olyan Balaton-menti települések, melyek nem támogatták a jegyzékbe vételt. Jelenleg tehát a felülvizsgálat még nem zárult le, ezt követően hirdeti ki a miniszter a jegyzéket, azonban ettől a helyszín státusza nem változik, hiszen a várományos helyszínek közül a miniszter fog dönteni arról, hogy melyik várományos helyszín esetében kezdeményezi a világörökség jegyzékbe történő jelölést. Az utolsó magyar jelölés 2002-ben volt” – fogalmazott Wollák Katalin. A Balaton-felvidéki kultúrtáj kiemelt értékeket hordozó területeinek meghatározó, közös alapja a több millió éves földtörténeti múlt, amely vulkáni működéssel is együtt járó folyamataival és azok utóhatásaival (gyógyhatású melegvizek) hozta létre a változatos, mégis harmonikus egységet alkotó tájat.
 
Tízezer ágyon egymillió éjszaka
 
Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló – többnyire ez a három település szokott szerepelni a leglátogatottabb települések listájának élén. A 2013-as sorrend a főváros mögött még nem dőlt el. „Novemberig 3,7 százalékos növekedést látunk, ami azt jelenti, hogy ha a magánszállások forgalmát is hozzáadom, akkor 2013-ban összesen 1,1 millió vendégéjszaka várható. Ezen belül a belföldi vendégek száma 1,8 százalékkal nőtt, a külföldieké 7,6 százalékkal” – mondta lapunknak Horváth Orsolya. A Hévíz TDM elnöke hozzátette: a városban 10 ezer vendégágy van, ennek mintegy felét a magánszállások adják. Az ifa mértéke idén is 450 forint marad.
 
Szerző: Vég Márton

©2017 Copyright by
Moksaphoto